Az ismeretlen Heinlein
Régen sok sci-fit olvastam, de Heinlein valahogy elkerült. Persze a magyarázat egyszerű: sem otthon, sem az iskolai, sem a városi könyvtárban nem volt, ellenben volt elég sok egyéb sci-fi, illetve egyéb irodalom, amivel elfoglaltam magam.
Nemrégiben azonban, úgy egy éve, miután újra láttam a Csillagközi Invázió című filmet – melyet töredelmesen bevallom, hogy kedvelek – gondoltam bepótolom a lemaradásomat. Azt tudtam, hogy a könyvet nem túl hűen követi a film, de akkor még nem tudtam, hogy milyen gyökeres az eltérés. Mindehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy a könyv igazi mélységeit nehéz lenne hatásosan visszaadni a vásznon, és valószínűleg nem is lett volna gazdaságos. Emellett a film továbbra is egyik kedvenc B filmem.
Csillagközi Invázió
Nos, a könyvet mindenkinek ajánlom, akiben van némi vonzalom a meritokráciák iránt. Bár egy háborúról szól, a felszínen, de az csak a keretet adja meg egy fiatalember emberré, és polgárra válásának végigkövetésére. Nagyon megragadott a könyv, azóta mér elolvastam 3 alkalommal magyarul, és kétszer angolul is. Egyszerűen ha nem volt mit olvasnom, és a szemem elé került, csak kinyitottam, és nem hagytam abba amíg a végére nem értem. Kiváló gondolatkísérlet egy elképzelt társadalomról, gondosan felépítve és körüljárva az erkölcsi és filozófiai alapjait. Jelenleg az ott vázolt ideológiához hasonló alapokon nyugvó államról nem tudok a bolygónkon, csak nagyon halványan emlékeztető utánzatok vannak.
értékelés: 10⁄10
A Galaxis Polgára
Amikor az ember ötödszörre olvassa ugyanazt a könyvet, bármilyen jó is, meggondolja, hogy vajon van-e más is a szerzőtől, ami említésre méltó lehet? Mivel Heinlein elég híres, és ismert művész, biztos voltam benne, hogy érdemes lehet más alkotásait is megismerni, és láss csodát, névnapomra megkaptam az A Galaxis Polgára című művét.
Természetesen most sem fogom lelőni a részleteket, csak megírom amit én a fülszövegbe írnék. Ez azonban már előrevetíti, hogy összességében ajánlom ezt a művet is, mivel ha valami rossz, azt kéjjel szedem ízeire, ami viszont szpojlerezést is jelent.
A könyv dióhéjban egy több bolygóból álló királyság fővárosában kezdődik, ahol egy fiatal gyermeket adnak el rabszolgának. Egészen váratlan helyre kerül, annyira nem kell senkinek, hogy végül egy koldus kapja meg, egy gazdag úr hóbortja következtében. Innen indul kalandos útjára a szabadságba, más társadalmakat megismerve, ahol úgy szolgák az emberek, hogy szabadok, hisz a szolgaságot önként vállalják, nem erőszak viszi rá őket.
Összességében a könyv cselekménye ismét inkább csak egy alibi Heinlein számára, hogy a társadalom és az erkölcs néhány aspektusát megvitassa. A karakterek sajnos nincsenek olyan mélyen kidolgozva, nagyon rövid a regény, de így is egy érdekes gondolatkísérlet és utazás olyan kultúrákba, és olyan problémákat érintve, melyek szerencsére már nem léteznek (vagy mégis? Esetleg csak a kényelmes fotelomból nem is akarok tudni róluk? 😉)
A könyvet amúgy ifjúsági regénynek írta Heinlein, ami meg is látszik az értékelésemen, tekintve, hogy már sajnos nem vagyok olyan ifjú.
Értékelés: Sajnos csak 8⁄10-et tudok rá adni, mert a témában lett volna több is, de így is ajánlom.
És itt nincs vége!
Ha már így belelendültem, még pár írását elolvastam. Hamarosan megírom két másik művéről is a véleményem. Annyit elárulok, hogy ezek is érintik a társadalom kérdését, egyik kevésbé, a másik inkább, de az eddigi trendből extrapolálva ez majdnem minden alkotására igaz lehet.
Amit eleinte nehéznek találtam, az a The number of the Beast című regénye. Annyira zavaros (sok ember említése) és annyira modoros volt az eleje, hogy az még nekem is sok volt elsőre. Pihentetem, és majd úgy veszem elő, hogy jegyzetelek, hogy ki kicsoda az elején felmerülő társasági kavalkádban. A fülszöveg alapján érdemes lehet újra megpróbálni túlesni azon a szakaszon. Előtte azonban megkínzom magam Az Éden Szökőkútjai-val Clarketól. Elég élvezhetetlennek találom eddig. Nem is értem, régebben hogy kedvelhettem írásait, ez zsinórban a második szar könyv tőle. (lehet kötekedni…)